Hyperion - teljes szöveg


suto zsolt foto zen cyberpunk fotoalkimia

Képek, csak hullámok a tengerben. 
Tengernek színe nincsen. 
Nincsen is más csak a tenger, a sivatag.

A kék alapszín. A kontempláció (a tér gyakorlata) a lét alapja. A kék: maga a tér. Szelíd, telített üresség. Tiszta transzparencia. Béke. Ég és tenger. Nemcsak alapszín, hanem nem-szín, is. A központi buddha-család. De a spleen színe is. A kéknek sosincs vége. Ahol pedig a vörös is megjelenik: egyensúly.

Akinél a kontemplatív életmód belső szükséglet, ott a fotográfia a világon kívül való létnek a gyakorlata. Ahogy a veleszületett, kiapadhatatlan, nyughatatlan teremtő erő, is. Képesnek lenni a képzeletre. A fénykép, természeténél fogva, csak egy ideát tud kiragadni és rögzíteni a világ hatalmas teréből – igaz, abba az egy ideába az egész univerzum beleszorulhat (Indra hálója). Belső (kreatív) gazdagságodra kell folyton rácsodálkoznod, és összeáll a kép, a Nagy Kép, a világról: hullik a világ darabokra, de minden a helyére hullik – egy képben összeáll egy pillanatra. Mintázatok és összefüggések kerülnek napvilágra, és minden elem a nagy egész részeként a helyére kerül, magától: ezt a helyzetet, vagyis ezt a véletlent előkészíteni hivatott az egész munka.

(-)

A véletlen (az exponálógomb lenyomása) egy szatori-pillanat. Katarzis. A tudat egy magasabb tudatszintbe villantja át magát. Előkészítesz mindent, hogy a véletlen (szatori) megtörténhessen – ehhez a legjobb gyakorlat: teret teremteni. A zen meditáció lényege, is. Egyfajta alkímia. Végső terméke, aranya, az maga a tisztánlátás, mint a legmagasabb kognitív emberi művészet. Feltétele továbbá feltétlen elengedése a műnek.
A fotográfia egy mentális plugin, a mindennapokra – a flow, a folyamatos tánc teljes értékű, néha persze kiemelt jelentőségű alkotóeleme. De a cél mégiscsak eljutni oda, hogy: Nem fotózok, mégis vagyok. Nem alkotok, mégis vagyok. A folyton megnyilvánulni akaró, és szembeszegülhetetlen kreatív erőnek mindegy, hogy írásban (szavakban), képekben (fotókban vagy mozgóképben), zenében vagyis hangokban-harmóniákban, esetleg mindezeket egybeszőve (pl. AV-installáció) jelenik meg, éli ki magát, ruházza fel létezését érvényességgel. Jó esetben úgy ad vissza a jelennek, hogy elvesz belőle.
(-)
Egy személyes megismerési módszer. Egy belső út kivetített állomásai (mental screenshots). Nem én alkotok, hanem rajtam és a munká(i)mon keresztül nyilvánul meg valami: egy mindenkiben és mindenben jelen lévő minőség, ami önmagát keresi, és ahogy a művészeten (vagy bármi máson) keresztül megnyilvánul, önmagával kommunikál – a befogadóban is önmagát keresi és találja meg, jó esetben. A legtöbb mű csak látható-tapintható lenyomata ennek a kommunikációnak. Mellékterméke. Erre a minőségre azonban folyton rátapad az Én pora, és így progresszívvé válik (ellentétpárja ennek a másik véglet, a regresszív kommunikáció – középen pedig a direkt, matematikai pontosságú közlés-fogadás mítosza). Ezért kell mindig és minden egyes alkalommal azt elengedni (és az egész rendszert újraindítani – folyton). A mű elengedésével az ember az Én elengedését gyakorolja, s így közelebb kerül ahhoz, amikor a minőség rátapadt por nélkül, azaz tiszta Tükörként nyilvánulhat meg. A képek: csak hullámok a tengerben. Szilánkok a tükörben. Kezdővé kell folyton válni (Suzuki Roshi): a kezdő tudatban végtelen számú lehetséges útvonal van: elindul a szemem (szívem) látni, én meg követem.
(-)
A kép feletti munka fontosabb mint maga a kép: előbbinek a tisztánlátás a célja, utóbbinak pedig a befogadó megnyitása. Utólag a képnek areté nélkül nincsen csak öncélú értéke. Areté: a legmagasabb erő és tudás. A tudásról való tudás: kontempláció. A legtöbb, mi lehetsz. (A kontempláció: a legmagasabb emberi képesség és boldogság – Arisztotelész) A mű és az alkotási folyamat egy tükör: önmagamat, életemet, életem össze- vagy széttartó erővonalait is tisztábban (meg)látom, nemcsak visszamenőleg. Egyszemélyes, vizuális Ji King. God is a VJ – mindent eléd tesz, amire szükséged van. Mindent megmutat, amit látnod kell. Csak legyen szemed (szíved) a látásra.
- See more at: http://sutozsolt.egologo.transindex.ro/a-neurozis-muveszete-2009/#sthash.olCUtuZZ.dpuf

A fotográfia egy mentális plugin, a mindennapokra – a flow, a folyamatos tánc teljes értékű, néha persze kiemelt jelentőségű alkotóeleme. De a cél mégiscsak eljutni oda, hogy: Nem fotózok, mégis vagyok. Nem alkotok, mégis vagyok. A folyton megnyilvánulni akaró, és szembeszegülhetetlen kreatív erőnek mindegy, hogy írásban (szavakban), képekben (fotókban vagy mozgóképben), zenében vagyis hangokban-harmóniákban, esetleg mindezeket egybeszőve (pl. AV-installáció) jelenik meg, éli ki magát, ruházza fel létezését érvényességgel. Jó esetben úgy ad vissza a jelennek, hogy elvesz belőle.

(-)

Egy személyes megismerési módszer. Egy belső út kivetített állomásai (mental screenshots). Nem én alkotok, hanem rajtam és a munká(i)mon keresztül nyilvánul meg valami: egy mindenkiben és mindenben jelen lévő minőség, ami önmagát keresi, és ahogy a művészeten (vagy bármi máson) keresztül megnyilvánul, önmagával kommunikál – a befogadóban is önmagát keresi és találja meg, jó esetben. A legtöbb mű csak látható-tapintható lenyomata ennek a kommunikációnak. Mellékterméke. Erre a minőségre azonban folyton rátapad az Én pora, és így progresszívvé válik (ellentétpárja ennek a másik véglet, a regresszív kommunikáció – középen pedig a direkt, matematikai pontosságú közlés-fogadás mítosza). Ezért kell mindig és minden egyes alkalommal azt elengedni (és az egész rendszert újraindítani – folyton). A mű elengedésével az ember az Én elengedését gyakorolja, s így közelebb kerül ahhoz, amikor a minőség rátapadt por nélkül, azaz tiszta Tükörként nyilvánulhat meg. A képek: csak hullámok a tengerben. Szilánkok a tükörben. Kezdővé kell folyton válni (Suzuki Roshi): a kezdő tudatban végtelen számú lehetséges útvonal van: elindul a szemem (szívem) látni, én meg követem.

(-)

A kép feletti munka fontosabb mint maga a kép: előbbinek a tisztánlátás a célja, utóbbinak pedig a befogadó megnyitása. Utólag a 
képnek areté nélkül nincsen csak öncélú értéke. Areté: a legmagasabb erő és tudás. A tudásról való tudás: kontempláció. A legtöbb, mi lehetsz. (A kontempláció: a legmagasabb emberi képesség és boldogság – Arisztotelész) A mű és az alkotási folyamat egy tükör: önmagamat, életemet, életem össze- vagy széttartó erővonalait is tisztábban (meg)látom, nemcsak visszamenőleg. Egyszemélyes, vizuális Ji King. God is a VJ – mindent eléd tesz, amire szükséged van. Mindent megmutat, amit látnod kell. Csak legyen szemed (szíved) a látásra. 

Mintha a misztérium csakis és kizárólag az objektínek mutatná meg önmagát. Ez így persze nem igaz: a misztérium mindig a tisztán látó szemnek (szívnek) nyílik meg, itt és most. A szív az én legélesebb és legszebb rajzú, legértékesebb objektívem. Zoomja messze veri a piacon futó csúcsmodelleket. De nemcsak a szív dolgozik: a fotográfia az analitikus tudatnak is eszköze. Ha az ember nincsen jelen, utólag visszatérhet, és megvizsgálhatja azt, amit ott és akkor elmulasztott. Előbb a szív, aztán az analitikus tudat. Szeretni előbb, itt és most, az alap – minden egyéb csak kultúra. (A szív, mint egy ciki szó. Kifejteni.)

(-)

Kontemplatív fotográfia. Miksang - tibeti nyelven: jó szem. Figyelem, és áteresztem magamon azt, amit látok – így válik, válhat a fotográfia a nyugati kultúrában a kontemplációs gyakorlat eszközévé. De itt nem állhat meg. Következik rögtön utána: a projekció. (Ne csak láss. Nézz.) A kontempláció során magamon áteresztett-megszűrt világot visszaadni önmagának. A világ itt már nem több mint ideák rendszere – csak a forma változik: az örök maja. Pro-jekció, vagyis proaktív: épít. A fotográfia: aktív imagináció. Alkímiai pro-jekció: előre-vetít. Hogy mit vetítesz a világra, meghatározza azt, hogy mit kapsz belőle (vissza), az pedig a maga során meghatározza a kontempláció tárgyát. A kör így mindig nyitva marad, de mégis bezárul: csak szűrt, szubjektív észlelés van.

Csak szűrt, szubjektív fotográfia van.

(-)

A narratív fotóblog, mint a cyberpunk alkímia online helyszíne és eszköze, misztériuma. A bejegyzés előrevetít, jövőt idéz. A meta-adatok, mint a legfontosabbak: a láthatatlan történet. Csakis és mindig, a láthatatlan történet. A neonomád fotóblogger: csendet vinni a világ egy pici sarkába, az internet 3.0-ás zajába.

(-)

A jó kép összehozza az embereket, előtte emberi találkozások történnek: tiszta, befogadó és transzparens teret hoz létre maga körül. Megteremti a közös nevezőt, a véletlent, melyben a találkozások megtörténhetnek. A jó kép beragyogja a világ egy sarkát (összeáll a kép). Az érett fotó körül csend van és tágas tér (ahogy az érett személyiség körül is): sziget az apokalipszis zajában. Teret hagyni az ideák, a dolgok és az emberek között – ez az igazi művészet (kontempláció). Ennek a térnek a beszűkülése: az emberi apokalipszis. Minél kisebb és szűkebb, annál több a karambol (Huxley) A fotográfia gyakorlata: eszköz a tudatszint-emelésben. Nézni és látni annyit tesz, mint átengedni. (“Látni. A dolog magától értelmeződik.” – HB)
(-)

Szép művet végülis nem olyan nehéz létrehozni – szépen élni sokkal nehezebb. Erre emlékezteti az elengedett mű az alkotót, jó esetben.

képkoanok kinek minek
oka célja egyben
szürke minden tavasz minden szürke

Ne feledd ne leértékelni a fényképet a youtube-korban: ez utóbbit hamar megunod, mert csak nézni kell – egy állóképet viszont meg kell nézni.

(-)

A fotográfia: transzparencia. Csak objektív fotográfia van. A transzparenciát akadályozza: a hajlamok és a hajlamokról való tudás mértéke (tudatlanság vagy tudatosság).

(-)

A fényképezőgép a festményt fényképpé demokratizálta; aztán az e-age-ben a folyamat követhetetlenül felgyorsult. De nemcsak azóta is demokratizálja (mass art form – Sontag), hanem azon belül liberalizálja is: nemcsak mindent szabad, de kötelező is: minden egyes pillanat: potenciális kép/fotó (lásd pl. a mobiltel-fotográfusokat). Az élethez, a jelenhez így közelíteni: a rabság egy fajtája. Képfüggők vagyunk.

Abszurd, lehetetlen helyzet, ma: a család (digitális) fényképezőgép nélkül. Nincsen fotóblog a gyerekről, nem kerülnek fel rövid családi mozik a youtube-ra. Utazás, nyaralás fényképezőgép/kamera (roaming, notebook, stb.) nélkül? Vagy: esküvő fotózás nélkül.

(-)

Micsoda vizuális apokalipszis, amikor minden fotó eltűnik. Teljes kép-elvonó. Nincsenek családi képek, nincsenek ballagási és esküvői képek; nincsenek reklámok, nincs sport-, nincs sajtófotó, nincs pornó. A kép-zelet, mint elementáris emberi erő: felszabadulna – vagy az őrületbe fúlna?

Vizuális apokalipszis, mert eltűnne a múlt nyoma (bizonyítéka), a jövőből pedig a kép-telenség okozta szorongástól való megszabadulásnak a lehetősége is – és így csak a jelen maradna. Kép-telenség: a percembernek (konzumeristának) nincsen teremtő képessége. A jelenben azonban az idő szétfolyik: csak tér van, kezdet és vég nélkül. Ez pedig maga a pokol az átlagember számára: nincsen kapaszkodó. You’re on your own, baby. 

(Nem a képáradat-képözönvíz az apokalipszis, hanem annak ellenkezője: a képek teljes hiánya. Illetve: egy éremnek oldalai. Egyszerre történik mindkettő. Nincs remény.)
Persze, ez a kép-telen elmélet olyan mint egy hollywoodi mainstream apoka-sci-fi – a valóság, ma, az, hogy valóban eltűntek már a képek, nézz szét. Legtöbbjük csak szenny, mi képnek álcázza magát, hogy informáljon (ún. hírek) meggyőzzön (lásd pl. választási portrék) percemberré neveljen (szappanreklám), stb.

(-) 

Clear visual cache. 

(-)

Hol van ettől a képáradattól Brassai, Kertész, Doisneau Párizsa? Munkácsi Amerikája, Capa déli paradicsoma? Közelebb az időben: Szabó Zoli Ladákja? Soroljam? Soroljad. (Ide még, bár más műfaj, ugyanaz a lélek: Bartók Magyar- és Erdélyországa. Csoma Tibetországa. Kifejteni.)

(-) 

Change mental/visual settings. Ne halogasd.

(-)

Neveltetésemből és adottságaimból is adódik, hogy nem vagyok jó ún. sajtófotósnak. Meg úgy egyáltalán, általában, fotósnak sem. Vagyok jó. Mert aki jó, az nem él tolakodással és agresszióval, még a szubtilis változatukkal sem. Így aztán gyakran csak másodszorra kapom elő a gépet. Még csak nem is a vállamon hordom: szeretek nem mindent elkapni. A (napi) sajtófotó-ipar csak a realitást látja-mutatja – csak akkor válik igazán művészetté, ha ezzel a valóságra mutat rá. Különben csak reszelés, mentál-vizuál pornó. A sajtófotó, ebben az értelemben a tolakodó-lökdösődő japán turistacsoportnak csupán egy másik megnyilvánulása. (Illetve, pontosabban: mindkettő ugyanannak a valaminek a megnyilvánulása. Egy érem, 2 oldal. Ide: mi is az ún. lélekvándorlás? Kifejteni.)

Sem a sajtófotós sem a turista nem avatkozik bele a jelenbe (egyik mert azért fizetik, másik meg azért fizet): an act of non-intervention (Sontag). Sajtófotót, ha lehet, akkor én nem: nem akarok résztvenni a fősodor realitásban (HB) úgy, hogy a képpel nemcsak megerősítsem azt, de további hullámokat keltsek. Maradjon akkor inkább a valóság, és simuljanak ki a hullámok. Ha tudnak.

(-)

A kép ereje. A képek elementáris ereje. Gyomortájékon hat, nem (mind) a szem szintjén. Az első szex(kép), amit láttál, és az érzés, amit keltett benned. A (szex)kép(ek), amit azóta láttál, és az érzés(ek), amit keltett(ek) benned. Vagy: amikor először láttam (és fogtam fel, valamennyire) az auschwitzi fotókat (történeteket).

(-)

Az idő megnövelte a papírképek értékét: egy régi, megsárgult fotó mű-értéket kaphat, bármennyire amatőr is az – de mi lesz a képekkel a neten? Azok nem sárgulnak. Nem változnak. Le vannak fagyasztva. Konzerválva. Örökífjan, színváltozás és –vesztés nélkül. Kép-inkubátor. A fotográfia számára (az interneten) már nem fontos az idő, mint olyan. Minden le van és lesz fagyasztva, a további generációk/tömegek számára. Csak elektromos áram legyen. És olcsó internet.

(-)

A jó fotó titka éppen az, hogy nincsen titka: önmaga, és nem önmaga képe. Mint az állapotos nő.

Mikor a napnak adok, a hold kér. 
Ha a holdnak adnék, a nap haragszik. 
Felhők jönnek.


„Száz arcom van a leplezésre, s mindenki más-más maszkomat ismeri. Jogom van fellázadni annak a nevében, aki vagyok, az ellen, amire a körülmények kényszerítenek.” (Brassai)

(-)

Minden kép lángban áll. Minden kép időutazás. “All things are the function of time.” (Bill Viola) Különösképp a portré, ahol magával a múlttal nézel farkasszemet (le nem veszi rólad a tekintetét), vagyis ahol a jövő néz vissza a múltra. A kapu, a féreglyuk (a tekintet) tűzben áll. Tátus-pillanat. Minden pillanat lángban áll. A B. mondja: minden lángban áll. Minden lángban áll, s ha úgy táncolsz, hát minden meg is éget, tűztánc lesz az életed, tűzből a hús, tűzből a tekintet, tűzből a zaj és tűzből az ének, tüzet iszol és tüzet nyelsz, minden lélekzeted tűz és tűz és tűz, tűzre lépsz és tűzbe zuhansz, tűzlét, tűzben áll minden. Minden. 

(-)

A (belül) normális embernek azért kell meggazdagodnia, mert a (külső) normalitás (pl. a csend) luxuscikké vált. A tér is. 

(-)

Van egy fiam. Szeret. Tibetből hoztam. Minden (kép) önarckép. Nézem a fiamat, hetek óta nem láttam, egymást bámuljuk, digitális fotó, monitor. Ott van a múltam a szemében, apám, nagyapám, anyám, nagyanyám, s még sokan mások, jobbján, jobbomon a férfiak, balra az asszonyok és a lányok. De ott a jövőm is, azzal is szembenézek, az ő jövője az én jövőm, ami pedig az enyém lesz, azt most mind-mind neki adom. Mindent, aki és ami voltam és leszek, azt most odaadom, előlegként a jövőért, miből múlt lesz mikor majd ő bámulja az én képemet egy jövőbeli monitoron, jövőbeli utazáson.

Mi lehetne az én ajándékom neki? Ő létével ajándékozott meg (engem meg az anyját, nagyanyját, stb.) – én cserébe milyen jövőt rajzolok neki? (Subwooferworld.) Egyik lehetne, lenne a Karnevál, talán fiatal felnőtt korában. Nem túl korán; ahhoz a könyvhöz fel kell nőni, s ha fiatal még, akkor meg akar majd felelni – ezt pedig én el akarom kerülni. Megtudhatja mi (mercurius) hozta össze az anyját s az apját, meg, hogy honnét a név. 

(-)

Van egy fiam. Gyűlöl. Apám előtt ő volt. Ott tart hát, ahol ki kell mondania, hogy nem én vagyok az ő apja. Ahogy mindenkinek ki kell mondania, hogy az apja nem az apja, s az anyja nem az anyja, különben a rabságnak az egyes számú országában reked. (Az embernek ezt fordított előjellel is ki kell azonban mondani, a názáreti sztori ilyen szempontból 0.5-ös verzió: ott nem született gyermek.)

(-)

Apám hosszú útra vitt magával, Erdély-körútnak hívta. 

(-)

Menedék kell. Menedéket építeni és fenntartani és felajánlani. Menedék-házat. Zen-airport. Zen-kikötő. Ott kikötni, onnét felszállni sokkal otthonabb, mint másutt vagy másunnét. Kinek hová nőnek a gyökerei.

„Nyugodtnak és biztosnak érzem az egész mindenséget.” (Bartók)

Nincsen eredendő bűn. Nincs bűn. Nincsen jó és nincsen rossz. Tűz van. És sors és szabadság. Meg a rabság különféle formái. 

“The age of computers is a very dangerous time for us because computers work on ‘yes or no’, ’1 or 0′. There’s no maybe, perhaps or both, it’s only yes or no. It is affecting our consciousness, because nature doesn’t work that way. Nature works on maybe and poetry comes from maybe, not from a hard fixed order.” (Bill Viola)

(-)

Mozgó képeket látok. Egyre többet. „A mű láthatatlan, de nem kevésbé létező.” (Brassai)

(-)

Szerzetespap voltam egy déli kolostorban. Ablakom a tengerre nézett, mély sziklahasadék. Legfőbb feladatom, Isten szolgálatában, a lélekzet. Belégzés, kilégzés. Lassú belégzés, hosszú kilégzés. Semmi többet nem tehetsz a világért. Mindig vissza a lélekzethez. Ez az első és az utolsó. Második feladatom a folyamatos kivonás művelete. Mindent az egyig egyszerűsíteni. (Egy = egy az Isten; minden Egy, stb.) Semmi tulajdon, semmi vágy, semmi Én. Simplify. Harmadik, hogy a belső gazdagságot, mint egy nyíló virágot, kifelé fordítsam, és a világnak odaadjam (turn the flower outwards). Annak, aki és ami és ahogyan és amikor elém kerül. Semmit és senkitől sem visszatartani, ez a barátság (értsd: társadalom, együttélés, közösség, stb.) alapja. Barátságban lenni a világgal. (Otthonodban otthon légy, a jelenben jelen légy. Családodnak mindig ott légy. Munkádnak, vagyis életsorsodnak mindig készen légy.) Már képek és egyéb hullámok nélkül (nincs vizualizáció). Csak az kell és van, ami van. Reggel az első: hála, harmatlepte paradicsomok. Meghitt nyári reggelek, mindig egyedül. Jaj, a kevesebb annyival, de annyival több. Dúskedvű asszonyok járnak fel a szirtre, főztjüket kell megkóstolnom, aztán ennem is belőlük, rendesen, gyakorta még a férjek előtt, akik másnap a borral jönnek, azt is kóstolni, sokszor még a rokonok-barátok előtt. Hosszú nyári esték, sosem egyedül. („A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni.” Kós Károly)

„Az ember a bordájában hordozza szerelmeit, maga teremti meg a nőket, hibáikkal és minden szeszélyükkel együtt, s a viszonzásban nem kaphat mást, mint amit maga adott.” (Brassai)

(-)

Zen szerzetes voltam, az Egyesült Államok nyugati partvidékén. A tenzo mellett szolgáltam. Csendben volt részem, hét éven át. A friss petrezselyem illata.

Párhuzamba venni: „A szem megmarad, de a kéz hiányzik; semmihez sem lehet hozzányúlni. Az ember visszavonul a fényképészetbe, mint egy kolostorba.” (Brassai)

(-)

Kolozsváron dolgoztam, amíg a szakmát kitanultam, és az egyetemet valahogy befejeztem. Közben egy kereskedő mellé szegődtem el. Papíron és a gyakorlatban: dolgozni. De legfőképp: tanulni. Azt, hogy ki és mi a mester, meg, hogy mi és ki az a bizonyos nevezetes névtelen. Ez bizonyult a legfontosabbnak, végül. 

(-)

Mindennapi veszedelmünk: a veszteségre épülő társadalmi forma. Van valami ijesztően azonos alapséma az ideológián alapuló és az autópálya-építésre irányuló falurombolásban. Nem sokan látják, már. „Micsoda harc a kenyérért, kegyetlenebb, mint az őserdőben, ahol a gyönge elpusztul – itt rabszolgamunkákkal élni hagyják.” (Brassai) (Ahogy az ütvefúró és a géppisztoly hangjában is.)

(-)

Akusztikus klausztrofóbia. Kívül sosem volt és sosem lesz változás. Amit annak hiszel (forradalmak, rendszerváltások, stb.), az csalóka, csak nyalóka. Úgyhogy semmi mankó: motorizáció-meditáció. Mind-mind csak egy csepp a kárhozatból, nem több. Nem ellenállni, nem visszaütni. Nem zajjal válaszolni – csak átengedni. Még csak tükör sem. S végül már fátyol sem. Minden lélekzetvétellel visszatérek a nemlétbe. Nem én írok, és te nem engem olvasol, nem én vagyok, aki révül. Belégzés – összeáll a világ, kilégzés – széthullik minden darabokra. Összeáll-széthullik, összeáll-széthullik; a lélekzet tartja kézben az egészet. Az egészet. 

Csak egy tünete valami kezelhetőnek? A kezelhetőség, mint mirázs. (“Semmi kívülről jövő nem fertőzheti meg az embert, csak, ami belőle jön ki.” – Názáreti J.) Zajhozta autisztikus és allergikus hajlamok. 

Véremben a vas (Fe) is a csillagokból származik. Mi kellhet ennél nagyobb és meggyőzőbb bizonyíték arról, hogy minden Egy? Én és a Nap, egy. 

(-)

Erdélyország, Dharmaország. Tündérkert. És népdalterápia. 

(-)

Önarckép székelyruhában. És székelybajusszal. Úgy teszek mintha. Székely lennék. Kalapomat vacsora előtt szög nélkül felakasztom. Viaskodásra kihívlak, te fekete, én fehér, te a barna, én a szőke, fordítsunk-lódítsunk egyet a kereken. Megáll a világ egy éjszakára. Telihold. Tücsök cirpel a konyhában. Vakmerő rókakölyök, a farka okozza a bajt.

(-)

Neked melyik a nótád?

(-)

Kiveszőben vagyok? Átalakulóban. Vagy csak egyszerűen: alakulóban. Változóban. Búvópatak vagyok a saját életemben. Búvópatak vagyok a történetben (fellegajtót nyitogató). 

Az őrült bölcsesség (Trungpa): a nevezetes névtelen (Hamvas). De a tátus utazásának praxisa is. Oda és akkor, ahol és amikor és ahogy az Egész egyszerre lüktet. Lüktetnek a bötűk és a szavak, ahogy húzom a vonalakat, képpé állnak össze végül, átadom hát, most már téged táncoltatnak. Olyan gazdagságra lelt odabenn, hogy kívül a világ mindent eléhelyez, kénytelen, azt is, mire sosem lenne szüksége, ő meg még csak meg sem rezdül. Amihez hozzáér, az arannyá változik. Bármi és minden, ami pedig őt megérinti, arannyá változtatja. (A világfa- és a mandala-princípium.) Egy teljesen más időélmény. „A tegnap eseményeitől sosem emlékszem a tegnapelőtti napra.” (Brassai)

(-)

Fellini meséli, milyen az, amikor nem te éled a munkádat, hanem ő téged. Átadod, felajánlod magad. Éppen mint utazni: készülődsz, pakolsz, tervezel, stb., de amikor felülsz a vonatra, és az elindul – onnét kezdve már az utazás él téged, és nem fordítva.

Fellini és Paparazzo (vagy: Brassai) idejében micsoda élmény lehetett fotográfusnak állni. Mára, ebben az értelemben, a fotográfia már meghalt.

(-)

Eltűnt a háztól, elvitték a táltosok, először hétéves korában. (Jobb lehunyt szemmel beszélgetni. Folyton elfelejtem, mennyivel igazabb és izgalmasabb ahogy mondjuk, azt amit mondunk.) „Az a művészet rendeltetése, hogy avatatlanokat beavat, s a művész szemével láttatva a világot, akinek minden ösztönösen nyilatkozik meg, lehetővé tesz egy magasabb életnívót, mindazokat beleemelve, akik önmaguktól nem képesek erre.” (Brassai) Tudatszintemelés. Bódhiszattva-gyak. “All activity should be done with the intention to help, not hurt others. (-) You meditate and fast, you realign the senses to whatever you do to get clear vision back, which has been clouded in the mental world of confusion and ignorance.” (Bill Viola)

(-) 

Az vagyok, amire gondolok. Azt vonzom magamhoz, és az vagyok/leszek, amiről a legtisztább képet dédelgetem magamban. Mostani gondolataim: a jövőm. Jelenem a múltam. Ez a karma törvénye. Így teremtem meg a jövőmet és a jelent. A múltból hozott dolgokat pedig csak a tér (üresség) tudja kiszorítani az itt és mostból. Maradj itt a földön. A mai magokból mi csirázik ki holnap? A hétköznapok szent ideje. Most ülteted el jövőd csiráit. Most. Most. Most. (“Images live in you, all these things you’ve seen, these presences, are living in you and continuing to affect you.” – Bill Viola) 

Ugyan ki hinné el, hogy a tiszta tér mindent előre megmutat. Bizonyíték kell. Így törik meg a gyerek (gyökerek) is, mikor a szeretetért és figyelemért cserébe létét folyton bizonygatnia kell. („Nincs jobb rejtekhely, mint a korai dicsőség.” – Nietzsche) Gyermek, ki nem más, mint anyjának rossz lelkiismerete, apjának meg annak a terhe. Első perctől kellett volna az egészet elengednem – de hát arra ugyan ki képes? A kettő így most párhuzamosan halad (az elengedés és az elismerés), s mire mindkettő beérik, ott fog a két vonal találkozni. Azt hiszem ez így van rendjén. „A képességen felül még erő is kell, hogy meg tudjuk védeni.” (Matisse)

Tisztán emlékszem a váltásra. Fogyasztóból termelővé. „Mert nem fértek már el bennem a képek.” (Brassai) Eleget kaptam, most már adni akarok.

(-)

Nemzetisége: szabad (tharpa). Az apparátus és a realitás aktuálshow-ja nem ér el az ember valójához, azt meg nem ingatja, meg nem karcolhatja. A lényegét mindennek megtalálni, kifacsarni, és izoláltságából, ha csak egy pillanatra is, de kimozdítani. 

(-)

Azzal, hogy előbb húsz, majd harmincévesen átadtam magam Hamvas írás-jógájának, főbelőttem magam. A gyökereket, ha kiszáradtak, el kell vágni. (Az írás és az írás-jóga közötti különbség.)

(-)

S mondom ezt, mert a csendnél sosem volt fontosabb semmi. Ma, az idillel való kapcsolatomat, a szerelem után (és a bor előtt), érdekes módon, csak a népdallal, azon keresztül tudom fenntartani, mivel a csend, mint olyan, és mint a legfontosabb, kiesik a képből (mindennapi élmény lett a kiterítése – annyira, hogy már én is unom). Minden egyes alkalommal, amikor a gázpedálba taposol, igent mondasz az apparátusra, annak újbóli, következő megnyilvánulására. Idehívod – hogy zúzza szét az idillt. Az ember, mint olyan, nem tudja elviselni a tökéletességet (Istent, a szépséget, az igazt, az idillt, stb.) – ezért inkább elpusztítja azt. Ez és csakis ez (lenne/lehetne) az eredendő bűn, ha már mindenképpen kell valami. Az eredendő tudatlanság. 

Nincsenek gyökereim. Vannak népdalok, s ha hallom őket, kívül (valaki énekli) vagy belülről (felfakad), bárhol legyek, Himalájában, Párizsban, Bp-n vagy Vásárhelyen – ott a jelenbe gyökereket eresztek.

(-)

Minden kornak megvan az alapritmusa. Ez az alapritmus a zenei divatban nyilvánul meg. A kali yuga ritmusa a house. Ez azt jelenti, hogy ha nagyobb tömegekhez akarsz szólni, akkor érdemes a house nyelvén beszélned. Gyakorlatilag. És azt is, hogy ha mondjuk a népdal nyelvén szólsz, akkor el vagy veszve. Gyakorlatilag, és néhány kivételtől eltekintve. Mifelénk minden autóból house ömlik. Sosem Berecz András, sosem Bukem, stb. Semmi, semmi minőség – mindig és mindig, néhány ezer éve, csak a mennyiség: 4/4. A minőség halála (apoka). 

Ömlik az autókból, a telefonokból, a buszból, rádióból-tévéből, szomszédoktól, fentről-lentről, nappal és éjjel – mindenünnen. Non-stop és kéretlen soundtrack kozmoproli mindennapjaidhoz. Himalájában és a Maros-mentén egyaránt. Vannak percek-pillanatok, amikor mindent ellep, elborít – csak állsz az autópálya közepén, a végtelen autófolyó és ritmikusan hullámzó subwoofer-tenger kellős közepén, lelassul a kép, szél éri arcod, majd egy kis napfény, aztán megáll az egész, egy pillanatra teljesen kimerevedik a kép. Tökéletes csend. Átlódul az inga, lassan újraindul minden – végül csak ugyanott állsz, az ömlő-hömpölygő kali yuga kellős közepén, az óperenciás tengeren innen és túl. Nincsen nyári eső autóriasztó nélkül. „Kétségbeesésemben igazán nem mondhatok mást, mint hogy szeretném, ha nem szeretnének, s nem lennék senkié.” (Brassai)

(-)

A magasba repítő fehér ló. Bűbájt kell gyakorolnod. Az itt és most gyönyörűsége. Az vagy aki és ami. Se kantár, se dísz rajta. Aminek nem most van itt az ideje, arra most nem térek ki. Maradj itt a földön.

(-)

Csak az igazi kurvák nyelvén értek. Hasonló csak hasonlóval. Kurvának lenni annyi, mint mindenedet, aki és ami vagy, odaadni azért cserébe, amire szükséged van. Szerzetes, ellentétes előjellel. 

(-)

„Csöppet sem közömbös, adott korban milyen kifejezőeszközt választ a művész.” (Brassai) Fotósként az (lenne) a feladatom, hogy nemcsak a látszat és az illúziók rabja legyek, hanem, hogy a többieket ebbe a csapdába alkotóként élvezettel belevezessem. Mikor igaz a szép, amit képeimre fénnyel felfestettem? Új válogatás-szempont a képekhez, novemberre: igaz-ság szerint. (Mostanában, az elmúlt 1 évben, az első eladott print óta volt: eladhatóság szerint volt.) Ráadásul fotósként/fotóművészként (alkotóként) blogba dolgozom (és nem galériákba, -nak). Annak minden előnyével és hátrányával. (Ez is egyfajta rabság.) E tekintetben is szeretnék most már váltani. Ezt csak egy blogger értheti. (-) „Az ember legyen elég bátor, hogy vállalja a hivatását, s hogy a hivatásából éljen.” (Picasso) A mindennapokban végzett munka és a hivatásod (amire ide lettél idehíva) között teljes átfedésnek kell létrejönnie.

(-)

Hogy a világ neked milyen utat szánt, és sorsot, legtisztábban az emberek szeméből tudod kiolvasni. Hogy kit, és általa mit küld eléd. Mi az, ami ismétlődik, ami visszatér? Kit és mit kell észrevenned, kire és mire kell odafigyelned, kénytelen. Kinek a tekintetét kapod el az úton, ha akarod, ha nem. Tarot-találkozások, élőben. Képzeletem ott kezdődik, ahol a tied végződik. Egymás szeme láttára válunk azzá, akik valójában vagyunk. Enjoy the ride, apa vagy.

(-)

A diszkurzivitásnak diszkurzivitással véget vetni nem lehet. Írásjógával sem – igaz, a jóga nem arra való, és így nem oda tart. 

(-)

A gyökereket nem kívül kell keresni. Sem Tibetben, sem Párizsban, sem Erdélyben. Elég, ha (nép)dalra fakadok – ott vannak a gyökereim. „Ha törik, ha szakad, meg kell szabadulnom a fotográfiától. (-) A tárgyak tiszta szemlélete kinyitotta a szememet – ma a dolgok veséjébe látok. Ezzel a kis kerítőhálóval, ami a fotográfia, hogyan ejtsem el a királyi vadakat?” (Brassai) 




suto zsolt foto zen cyberpunk fotoalkimia
Képek, csak hullámok a tengerben. Tengernek színe nincsen. Nincsen is más csak a tenger, a sivatag.
(jegyzetek, 2009. április)
A kék alapszín. A kontempláció (a tér gyakorlata) a lét alapja. A kék: maga a tér. Szelíd, telített üresség. Tiszta transzparencia. Béke. Ég és tenger. Nemcsak alapszín, hanem nem-szín, is. A központi buddha-család. De a spleen színe is. A kéknek sosincs vége. Ahol pedig a vörös is megjelenik: egyensúly.
- See more at: http://sutozsolt.egologo.transindex.ro/a-neurozis-muveszete-2009/#sthash.olCUtuZZ.dpuf
Képek, csak hullámok a tengerben. Tengernek színe nincsen. Nincsen is más csak a tenger, a sivatag.
(jegyzetek, 2009. április)
A kék alapszín. A kontempláció (a tér gyakorlata) a lét alapja. A kék: maga a tér. Szelíd, telített üresség. Tiszta transzparencia. Béke. Ég és tenger. Nemcsak alapszín, hanem nem-szín, is. A központi buddha-család. De a spleen színe is. A kéknek sosincs vége. Ahol pedig a vörös is megjelenik: egyensúly.
- See more at: http://sutozsolt.egologo.transindex.ro/a-neurozis-muveszete-2009/#sthash.olCUtuZZ.dpuf